Az utolsó Czobor

2022.11.18

Bácskaiak Egymásért, 2013. december, II. évf. 4. sz., 3. p.

A Czobor-család eredete a régmúlt időkbe vész. A család megjelenése a 14. századra tehető, és annak virágzása négy évszázadon keresztül tartott. Dudás Gyula 1894-es tanulmánya szerint a Czobor "....család a XIV. század közepén úgy tűnik fel a történet színpadán, mintha benszülött bácskai illetőleg bodroghmegyei család volna s a mai Jankovácz (ma Jánoshalma) táján volt birtokos. Baja egy részét Mátyás király 1472-ben Czobor Jánosnak, Mártonnak és Imrének adományozta. A 150 éves török megszállást követően 1727-ben Czobor Márk visszanyerte Baja várost és a környező birtokokat, úgy mint: Szentiván (ma Felsőszentiván), Bikity (ma Bácsbokod), Gara, Bátmonostor és Vaskút településeket. Azonban 1828-ban elhunyt Czobor Márk, akinek leányai mellett egyetlen fiú örököse József volt, a család utolsó férfi sarja. Róla szól rövid történetünk.

Czobor József egy pazarló, tékozló és költekező főúr volt a maga korában. Apjától nem csupán a birtokait, de annak adósságait is örökölte. Folytonosan perben állt. A bajai uradalmat először Berdeczky Ignácnak adta bérletbe, majd pedig Radics János bácsvármegyei alispánnak. Egy korabeli hitelezője ellen azonban 1731-ben pert vesztett, így lefoglalásra került a bajai uradalom jövedelme, amely a hitelező özvegyénél maradt. József gróf 1741-ben kamarai jóváhagyással báró Vay Lászlónak illetve Orczy Lőrincnek eladta.

A gróf tékozlására jellemző azon eset is, amikor a hagyomány szerint abban fogadott, hogy egy udvari estélyen neki lesz a legdrágább ruhája. Azzal sikerült megnyernie a fogadást, hogy egy valódi Rubens - képet kiszedetett a keretéből és abból készíttetett mellényt magának.

A birtokok sem voltak azonban végesek. A gróf úr lassan elszegényedett. 1771-ben szegényes körülmények között hunyt el Pesten az utolsó fiúági Czobor. Utolsó éveit egy kicsiny kegydíjból tengette, amelyet Mária Terézia királynő biztosított számára. Egy életrajzírója ekképpen számolt be végzetéről: "szertelen pompákra pazarlá el szép uradalmait s vénségére teljesen kimerült; halála után pedig hidegen temette el emlékezetét a maradék." Így zárult egy "tékozló fiú" élete és egy szebb napokat megélt főúri család története.

Albert Iván (T.E.Sz.)

https://baja.nepujsag.hu , 2006. augusztus 1.

2020.01.05 (albertivan.eoldal.hu)